Hírek

Teltházas beavató hangverseny

Első magyarországi turnéján 2014. október 7-én érkezett meg iskolánkba a Kelemen Quartet. A fiatal muzsikusokból álló vonósnégyes felajánlásaként az UNIVERSITAS bérletsorozatban rendezett koncertjük előtt délután a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karral közösen a Kodály Terembe invitáltuk Debrecen középiskolásait és az érdeklődőket. Ahogy a rendezvény időpontja közeledett, hamar kiderült, hogy bizony Debrecen egyik legjobb akusztikájú hangversenyterme, iskolánk Kodály Terme kicsinek bizonyul az érdeklődők nagy számát látva. Pótszékeken ülő tanulók és a terem hátsó részében álló diákok mutatták, hogy mekkora érdeklődés van az igényes kamarazene iránt.

A hangversenyen megszólaltak az esti koncert repertoárjának érdekesebb részletei, megfűszerezve személyes élményekkel, ismertetőkkel és tapasztalatokkal. Az alkalom különleges légkörét fokozta, mikor az előadás végén kötetlen szakmai beszélgetés alakult ki. Itt többek között megerősítést nyert iskolánk egyik fontos törekvése, a rendszeres kamarazene oktatás, a társas muzsikálás fontosságának beépítése a zenész növendékek tudatába. Örvendetes, hogy sok tapasztalattal rendelkező, versenygyőztes művészek is az általunk vallott, vállalt célok és hitvallás alapján végzik zenei missziójukat, a zenei tudás átadását a fiatal közönség számára.

Az együttes különlegessége, hogy mindhárom hegedűs egyébként brácsázik is, gyakran cserélgetve a szólamokat. A kvartettet a Kokas – Kelemen házaspár alapította Kokas Katalin húgával, Dórával, kivel több, mint 10 éve kamaráznak együtt valamint zeneakadémiai növendékükkel, Varga Oszkárral. A vonósnégyes 2011 szeptemberében megnyerte a 4. Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díját, 2011 júliusában a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei verseny Második és Közönségdíját és az egyik fődíjat, melyet a verseny történetében először nem a győztesnek adott át a versenytől független Musica Viva ausztrál menedzsment.

Telt ház várta az együttest (fotó: Kovács János)

Nyíltan vállalt missziójuk, hogy Magyarországon minden iskolába eljusson a magas színvonalú, igényes zene, dicséretes. Iskolánkban adott hangversenyüket is ebben a szellemiségben ajánlották fel. Kívánjuk, hogy küldetéstudatukhoz erőt, egészséget, valamint támogatást nyerjenek. Örömmel állunk minden kezdeményezés mellé, ami segít kitölteni a mai kor kulturális vákumát, az űrt, amit az ifjúság minőségi zenei nevelésének nehézségei hoztak létre.

További képek | Tudósítás a HAON portálon

Adatkezelés áttekintése

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Részletes adatkezelési tájékoztató

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.