Hírek

A tehetségek a nemzet javát szolgálják

Minden tehetség a nemzet javát szolgálja, ezért az az ország, amely felismeri és segíti a tehetségeit, erős tud lenni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára 2018. június 8-án Budapesten, az Országos tehetséggálán, amelyen átadták a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát önkormányzat díjakat.

Rétvári Bence arról beszélt, hogy minden magyar fiatal tehetséges valamiben, csak meg kell találni, hogy melyik területen. A díjazottak pedig a legjobbak a tehetségek felismerésében, hiszen képesek meglátni valakiben a szikrát és fáradhatatlan munkával segíteni a kibontakozását – méltatta az elismerésben részesülőket. Hozzátette, a tehetségek támogatásával a szakemberek a nemzetet is építik, mert minden tehetség az ország javát szolgálja.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, a Kárpát-medencében nagyon sok a tehetséges ember, de sokáig az „irigység kultúrája” volt jellemző, aki „kicsit több” volt, arra irigyen tekintettek, és nem ismerték el. Most azonban végre ösztönözni is tudják a tehetségeket, már évi hárommilliárd forintból segítik őket a Nemzeti Tehetség Program keretében – emelte ki.

BONIS BONA – A NEMZET TEHETSÉGEIÉRT DÍJAT KAPOTT

SÁRINÉ SZEBENYI JUDIT

Gratulálunk!

Adatkezelés áttekintése

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Részletes adatkezelési tájékoztató

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.