Hírek A Debreceni Zenede hírei

Hármas jubileum a Kodályban

Amikor 1862-ben útjára indult a debreceni zeneoktatás, csak reménykedhetett a cívis polgár, hogy az összeadakozott Debreczeni Zenede egykor majd az egész ország zenei életére hatással lesz.

A kezdetek

1862-ben, 13 évvel a Zeneakadémia előtt nyílt meg Debrecenben az a zenei intézmény, mely folyamatos és szakszerű fejlesztés, valamint a város gondoskodása mellett 2022-ben a régió meghatározó iskolájaként ünnepelhette hármas jubileumát. Egyedülálló módon fejlődhetett iskolánk azzá, amiként ma ismeretes az emberek előtt.

1882-ben megszületett az a Kodály Zoltán, aki zenepedagógusként egy egész országot tanított, nemzedékek kulturális nevelését végzi ma is azon pedagógusok által, akik az általa megfogalmazott alapelveket alkalmazzák munkájuk során.

1957. június 23-án – az akkori igazgató, Gulyás György közbenjárására – Kodály Zoltán engedélyezte, hogy iskolánkat róla nevezzék el. Soha egyetlen iskola sem kapta meg ezt a kiváltságot a Mester életében. Büszkék vagyunk arra a szellemi örökségre, amit ránk hagyott és szorgalommal munkálkodunk azon, hogy a névadás alkalmával megfogalmazott útmutatása megvalósuljon.

Kodály Zoltán beszédének részlete a névadáskor készült felvételen.

160 | 140 | 65

Munkában az osztályok (fotó: Villás Péter)
Előadás és műelemzés (fotó: Vincze Teréz)

Kodály születésnapja minden tanévben ünnep és a megemlékezés helye. A hármas jubileumot iskolánk idén ünnepi héttel tette emlékezetessé diákjaink számára. A közismereti órákon minden tantárgy tematikájába beépült Kodály Zoltán emlékezete és munkássága. A zenei órákon több héten át készültek az osztályprodukciók, a biciniumok megszólaltatására. Az ünnepi hét zárónapján már délelőtt gyülekeztek a tanulói csapatok a Kodály Teremben, ahol műveltségi vetélkedőn mérték össze tudásukat. A vetélkedő tartalmát a villámkérdések és zenefelismerés mellett műelemzési, valamint osztályprodukciók, énekes bemutatók képezték.

Egykori kodályosok osztották meg a jelenlévőkkel gondolataikat (fotó: Villás Péter)

A délután első felében egykori tanítványainkat üdvözölhettük a színpadon, akik pódiumbeszélgetésen idézték fel diákéveiket, elmondták a mostani tanulóknak jótanácsaikat, valamint beszámoltak pályájuk alakulásáról. Vendégünk volt Lévai Enikő, az Operettszínház magánénekese, Tóth-Potzner Veronika ütőhangszeres művész, Dr. Borzási Márk neurológus és egykori zongorista tanulónk, Péter Bence zongorista és zeneszerző, Sutyák János az Állami Operaház szólamvezető harsonaművésze és Tabajdi Ádám Prima Primissima díjas orgonaművész. A beszélgetést vezette: Vasné Katona Adrienne.

Lévai Enikő és Bojti Eszter (fotó: Vincze Teréz)
A Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar
a Kodály Zoltán Ifjúsági Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese

Emlékhangversennyel zártuk ezt a csodálatos hetet. A hangversenyt a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A fenntartó Debreceni Tankerületi Központ képviseletében Leiterné Dr. Tóth Katalin köznevelési osztályvezető asszony köszöntötte a publikumot. A hangversenyen fellépett Lévai Enikő és Bojti Eszter, a Resonare Percussion Duó (T-Potzner Veronika és Nagy Roland), Gulyás Botond, a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar Vasné Katona Adrienne vezetésével, valamint a Kodály Zoltán Ifjúsági Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttese Nagy Máté vezényletével.

Sós Tibor, a 2022. évi tanári Kodály-Díj kitüntetettje (fotó: Vincze Teréz)

Az emlékhangversenyen átadásra került a 2022. évi tanári Kodály-Díj. A nevelőtestület szavazatai alapján a kitüntetést idén Sós Tibor ütőhangszeres művésztanárunk kapta.

160+140+65=365

A hármas jubileum apró érdekessége ugyan a matematikai képlet, de tökéletesen kifejezi iskolánk mindennapi munkáját. Nem csak a nagy napokon emlékezünk névadónkra. Nem csak az emlékhangversenyen idézzük fel munkásságát. Az év minden napján velünk van az a szellemiség, mely meghatározza a létünket. Az egykori zenedés tanulók ma már büszke kodályosok, a kifejezés fogalommá vált. Kodályosnak lenni különleges dolog, kitüntetett helyzet a városban és a régióban. Számtalan generáció a világ hangversenytermeiben, katedráin és tantermeiben vallja büszkén: Én is kodályos diák vagyok!

Hála és köszönet azoknak a pedagógusoknak, akik áldozatos munkájukkal, mindennapi odaadó gondoskodásukkal tanították és továbbra is nevelik a jövő muzsikusgenerációjának tagjait. Köszönet mindenkinek, aki segített abban, hogy a hármas jubileumot méltóképpen megünnepelhessük!