Öregdiákjaink a Nemzet Művészei között
Az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, leginkább elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat 2013-ban. A díj odaítéléséről a 11 Kossuth-díjjal kitüntetett művész alkotta Nemzet Művésze díj Bizottság dönt. Zeneművészet díjkategóriában a díjazottak között találjuk Kocsár Miklós zeneszerzőt és Vásáry Tamás zongoraművész, karmestert is. Mi a közös e két névben? Akik ismerik iskolánk történetét, máris tudják a választ. Igen, mindkét művész egykor növendékünk volt. Ezúton is szeretettel gratulálunk a művészeknek a kitüntetéshez! (forrás: MMA)
KOCSÁR MIKLÓS debreceni születésű (1933. december 21.) zeneszerző, karmester a Debreceni Zenedében Szabó Emil növendéke volt. a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Farkas Ferenc osztályában végezte zeneszerzési tanulmányait. Dolgozott a Madách Színházban, mint zenei vezető és karmester, zeneszerzést tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, vezette a Magyar Rádió népzenei rovatát. Az Erkel Ferenc-, Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas Érdemes Művész és Kossuth-díjjal is kitüntetett zeneszerző a debreceni zenei élet állandó résztvevője.
VÁSÁRY TAMÁS debreceni születésű (1933. augusztus 11.) zongoraművész és karmester. A Debreceni Zenedében töltött tanulóévei után 10 évesen Dohnányi Ernő tanítványa, 14 évesen megnyeri a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Művészdiplomáját 1953-ban szerzi a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Kinevezik Kodály Zoltán tanársegédjének a Zeneakadémia szolfézs tanszéken. A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar alapítója és jelenleg karmestere is.
A kormányrendelet szerint a díjazott az adományozásról okiratot kap, jogosult a Nemzet Művésze cím viselésére, és az adományozást követő hónap első napjától élete végéig havi életjáradékban részesül. Az életjáradék havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa, 2014-ben tehát – a 2013-as minimálnyugdíj összegének (28.500 Ft) megfelelően – 655.500 Ft.