Rendezvények Gulyás György születésének 100. évfordulója tiszteletére
Debrecen zenei intézményei együtt tisztelegnek Gulyás György emléke és munkássága előtt a következő napokban. Gulyás György (1916-1993) tanár úr a békéstarhosi zenei kollégium létrehozója, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatója, a Debreceni Egyetem Konzervatóriuma épületének építtetője és egykori igazgatója. A Debreceni Kodály Kórus alapító karnagya, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny élretrehívója. Gulyás György születésnapján, 2016. április 1-én, 10:00 órától a debreceni Köztemetőben közösen koszorúzzuk meg tanár úr sírját. A következő héten több esemény is az emlékezésről szól majd. Részletek a cikkben.
A tanár úr annyi mindent tett le Debrecen és az ország zenei asztalára, amely predesztinálja őt arra, hogy az elkövetkező hetekben egy színvonalas művészeti programsorozattal emlékezzenek meg a munkásságáról – fogalmazott Komolay Szabolcs alpolgármester a centenárium alkalmából megtartott szerdai tájékoztatón. Emlékeztetett, Gulyás György alapítója volt a Debreceni Kodály Kórusnak, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenynek, igazgatóként irányította a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolát, és az ő kezdeményezésére kapott önálló épületet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara is.
Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja elárulta, maga is diákja volt az intézményalapítónak. – Következetes és kemény tanár volt, olyan ember, aki mindenáron keresztülvitte, amit elgondolt – tekintett vissza a régi időkre a dékán.
– Nagy hatású művészember volt, elsősorban az alkotótevékenysége az, ami őt kiemelte az akkori zenei környezetből. Nem szabad elfelejteni, hogy markáns és erős személyisége az akkori kor társadalmában, politikai közegében valószínűleg elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ilyen mély nyomot tudjon hagyni a város kulturális életében. Az ő nevét viselő, az országban egyedülálló zenei szakkollégium április hetedikén egész napos szakmai rendezvénnyel tiszteleg az emléke előtt. A Liszt teremben többek között a zeneművészeti szakközépiskola, illetve a szakkollégium egykori és mai tagjainak koncertjét is élvezhetik majd az érdeklődők – engedett betekintést a programokba Duffek Mihály.
Március 31. 19:30 óra, Református Kistemplom
GULYÁS GYÖRGY EMLÉKKONCERT
- Liszt Ferenc: Missa Choralis
- Kodály Zoltán: Missa Brevis
Közreműködik: Somogyi-Tóth Dániel – orgona, Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
Meglepetés!
Gulyás György kedvenc művei, amelyek előadásába szabadon becsatlakozhatnak a közönség soraiban helyet foglaló egykori Kodály Kórus tagok is.
Közönségkapcsolat és jegyértékesítés: Tourinform Iroda (Piac u. 20.), Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3.) Belépők a koncertek előtt a helyszínen, valamint az Interticket országos hálózatában és a www.jegy.hu weboldalon is válthatók.
Április 1. 10:00 óra
Koszorúzás a debreceni Köztemetőben, Gulyás György síremlékénél
Április 6. 19:00 óra, Liszt Terem
Hangverseny Gulyás György születésének 100. évfordulója alkalmából
Fellépnek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola – AMI együttesei.
- Gyimesi népdalok; Hajdúdorogi népdalok
A népzene tanszak tanulói
Tanáraik: Csendesné Tóth Lilla és Juhász Erika - J.S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga
J. Haydn: D-dúr baryton trió
A szakközépiskola gitárzenekara
Vezényel: Csorba Gergő - Barabás Árpád: Májusi szellő
A. Banchieri: Jubilate Deo
Horváth Márton Levente: Missa Omni Tempore – Gloria
H. Busto: Ametsetan
J. Mäntyjärvy: Double, double toil and trouble
A Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar
Vezényel: Végh Mónika és Csőke Ágnes - R. Schumann: Kinderszenen Op. 15 (zenekari változat)
Kodály Zoltán Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
G. Donizetti: L’elisir d’amore II. felvonás, No. 8. Coro
Kodály Zoltán Ifjúsági Szimfonikus Zenekar és a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar
szólót énekel: Bácskay-Szarvas Zsófia
Vezényel: Nagy Máté
Belépés díjtalan!
Április 7., Liszt Terem
A Gulyás György Szakkollégium Szakkollégiumi Napja a Zeneművészeti Karon
14:00 Ünnepi megemlékezés, koszorúzás majd Versenygyőztesek gálahangversenye (közreműködnek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanulói)
- Max Reger: d-moll introduction és passacaglia
ea.: Kun Rajmund – orgona, tanára: Sárosi Dániel
(Kun Rajmund a XII. Országos Orgonaverseny 2. helyezettje) - Lovreggio: „Álarcosbál”- fantázia
ea.: Mészáros Dániel – klarinét, tanárai: Áchim Tibor és Linzenbold Gábor
Zongorán közreműködik: Richter Edit
(Mészáros Dániel a 2016. évi FEMUS nemzetközi hangszeres verseny 1. helyezettje és a XIV. Országos Richter János Klarinétverseny 2. helyezettje) - Bartók Béla: Máramarosi táncok; Dudaszó
Lendvay Kamilló: Ragtime
Szabó Rebeka és Papp Benjámin – hegedű, tanáruk: Hegedűsné Hernádi Éva
(Szabó Rebeka és Papp Benjámin a X. Országos Bartók Béla Hegedű-duó Verseny győztesei) - Chopin: Ász-dúr polonéz Op. 53.
ea.: Horváth Gábor – zongora, tanára: Taraszova Marianna
(Horváth Gábor a VII. Országos Ferenczy György Zongoraverseny 3. helyezettje) - Michael Burritt: Caritas (Kedveskéim) 3. tétel
ea.: Tóth-Potzner Veronika – marimba, tanára: Sós Tibor és Szalai Tamás
(Tóth-Potzner Veronika a XII. Országos Ütőhangszeres Verseny győztese) - Creston: Szonáta II-III. tétel
ea.: Bencze Máté – szaxofon, tanára: Linzenbold Gábor
Zongorán közreműködik: Richter Edit, aki a 2016. évi FEMUS nemzetközi
hangszeres versenyen és a VI. Országos Szaxofon Versenyen a szaxofon kategória zongorakísérői különdíját kapta
(Bencze Máté a 2016. évi FEMUS nemzetközi hangszeres verseny győztese és nagydíjasa, valamint a VI. Országos Szaxofon Verseny 1. helyezettje) - Faragó Dániel: DOOM
ea.: Szeifert Péter
km.: Faragó Dániel, Kerek Csombor, Szilágyi Valéria – zongora
(Szeifert Péter a XII. Országos Szakközépiskolai Harsonaverseny győztese, Szilágyi Valéria tanárnő a XII. Országos Ütőhangszeres Verseny legjobb korrepetítorának járó díjat kapta)
16:00 Kórushangverseny
közreműködnek:
- a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar (karnagy: Végh Mónika és Csőke Ágnes)
- a Bárdos Lajos Leánykar (karnagy: Veres Anett) és
- a Canticum Novum Kamarakórus (karnagy: Mike Ádám) részvételével
18:00 A Gulyás György Szakkollégium szólistáinak hangversenye
A rendezvény programjaira a belépés díjtalan!
Április 11. 19:30, Debrecen, Kölcsey Központ
GULYÁS GYÖRGY CENTENÁRIUMÁRA
Műsor (részletes ismertető):
- Kodály Z.: Budavári Te Deum
- Kodály Z.: Psalmus Hungaricus, op.13
Közreműködik:
- Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Szabó Sipos Máté)
- Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Canticum Novum Kamarakórusa (karigazgató: Török Ágnes)
- Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar (karigazgató: Végh Mónika)
- Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Vásáry Tamás
Jegyár: 1900 Ft, diák- és nyugdíjas belépő: 1300 Ft
A koncertre a Tourinform Irodában (Debrecen, Piac u. 20.), az Interticket országos hálózatában, illetve a koncert előtt a helyszínen is válthatnak jegyeket!